Az államhatalmak elválasztása és a reprezentativ kormányzás témával szervez konferenciát a Szenátus
A Szenátus állandó bürója pénteki ülésén jóváhagyta Călin Popescu Tăriceanu házelnök ama kezdeményezését, hogy a Felsőház szeptember második felében szervezzen konferenciát „Az államhatalmak elválasztása és a reprezentativ kormányzás a demokrácia égisze alatt” témával. Mint Tăriceanu elmondta, az utóbbi időbben egyes államhatalmi szervezetek túltengésről, illetve kisiklásról tettek tanubizonyságot és ezért javasolta az emlitett téma megvitatását egy konferencia keretében. A témát két külön fejezetként vitatják meg, nevezetesen: az államhatalmak elválasztása és függetlensége, illetve a korrupció elleni küzdelem, magyarázta a Szenátus elnöke. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.21)
A családorvosok tiltakoznak az orvosok által kapott „figyelmességek” legalizálása ellen
A családorvosok szervezetei bejelentették, hogy támogatják az egyik közösségi portálon kezdeményező csoportba tömörült egészségügyi intézmények orvosainak tiltakozását. A Családorvosok Országos Munkáltatói Szövetsége és a Családorvosok Országos Társasága sikra szállt a páciensektől kapott pénzbeli figyelmességek legalizálása ellen. A két szervezet vezetősége közleményében megemiti, hogy az orvosok számtalanszor kérték az egészségügyi rendszer fiananszirozását, valamint azt, hogy az egészségügynek járó alapokat korrekt politika alapján utalják ki, a Világgbank ajánlatainek figyelembe való vétele mellett. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.21)
A kormánynak megoldásra kell találnia a tanügyi alkalamzottak fizetésének emeléséért
A kormánynak a jövő év kezdetéig megoldásra kell találnia a tanügyi alkalmazottak 15%-os fizetésemeléséért, a törvény által szeptembről 1-től előirányzott 5%-os béremelésen kivül, hangsúlyozta a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, megjegyezve, hogy 2016 január 1-től az országos minimálbért 1.200 lejre növelik, igy egy tanügyi kádernek nem lehet azonos fizetése egy szakképzetlen munkással. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.21)
Gheroghe Ionescu rendőrt post-mortem rendőrfelügyelői-helyettesnek léptették elő
Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes pénteken azt javasolta Klaus Iohannis államfőnek, hogy Gheorghe Ionescu rendőrnek post-mortem itéljék oda a Hűséges Szolgálat Érdemrendet. Megjegyzendő, hogy Gheorghe Ionescu péntek reggel húnyt el azt követően, hogy három héttel ezelőtt egy török nemzetiségű sofőr által okozott balesetben megsebesült. Gheorghe Ionescu rendőrt – ugyancsak pénteken – post-mortem rendőrfelügyelői-helyettesnek léptették elő hősies cselekedeteiért és életének küldetésében való feláldozásáért. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 08.21)
Andrei Demeny