Vádat emelt Victor Ponta ellen a DNA
Vádat emelt Victor Ponta román miniszterelnök ellen csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a politikust többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állítják bíróság elé. Az államfő a miniszterelnök távozását szorgalmazza. A DNA szerint 2007-2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított úgy, hogy más ügyvédek teljesítési igazolását lemásolta. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.17)
Az államfő a miniszterelnök távozását szorgalmazza
Klaus Iohannis román államfő szerint nagy kárt okoz Románia megítélésének, hogy miniszterelnökét vád alá helyezték, és továbbra is Victor Ponta lemondását látja a legjobb megoldásnak. Az elnök csütörtökön rövid sajtónyilatkozattal reagált arra, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt Ponta ellen. Úgy vélte “egyre problematikusabb” nemcsak Victor Ponta, hanem az általa vezetett kormány és a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyzete is, és kifejezte reményét, hogy “akiknek vannak eszközeik rá, azok megteszik a szükséges lépéseket”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.17)
A kormány- és ellenzéki pártok egyaránt helyeslik a parlament megreformálását
A kormány- és ellenzéki pártok egyaránt helyeslik a parlament megreformálását, és szükségesnek vélik a törvényhozási fórumba vetett bizalom növelését. Alina Gheorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke szerint a parlamentben napirendre kell tűzni az összeférhetelenségi törvénykönyv elfogadását. Jelenleg mintegy 300, összeférhetetlenségi jogszabály létezik, ami nem normális, s következésképpen le kell egyszerűsiteni az összeférhetelenségi szabályokat, hogy mindenki számára érthető legyen. A parlament megreformálását a Szociáldemokata Párt (PSD) kezdeményezte, mondotta a PSD szóvivője, Gabriel Firea szenátor, aki megemlitette, hogy Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök javaslatára munkacsoportot hoztak létre a parlamentbe vetett bizalom helyreállitása érdekében és e kezdeményezéshez csatlakoztak a liberálisok is. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.17)
Romániai reagálás a magyar keritésépitési szándékra
Magyarország megkezdte a határkerités épitésének előkészitését a román határon az illegális bevándorlás megakadályozására. Victor Ponta miniszterelnök szerint a magyarországi hatóságok tervezett intézkedése a román-magyar határon ellentétes az európai elvekkel és nem oldja meg a menekültek helyzetét. Victor Ponta leszögezte, hogy Románia továbbra is szolidáris marad az európai elveket és szabadságjogokat tiszteletben tartó más uniós tagállamokkal. Bogdan Aurescu külügyminiszter is hasonló álláspontra helyezkedett, kijelentve, hogy a magyar fél tervezett intézkedései nem felelnek meg az európai szellemiségnek és elfogadhatatlanok a két uniós tagállam viszonyában. Alina Gorghiu liberális társelnök is úgy vélte, hogy semmi szükség a konfliktus fokozására Románia és Magyarország között, annál inkább hogy jelenleg az EU migránsválsággal küzd. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kihangsúlyozta, hogy a román hatóságoknak nem érzelmileg kell megközeliteniük Magyarország szándékát, mivel nem irányul sem Románia, sem a román állampolgárok ellen. A magyar állam szándéka ismételten azt bizonyitja, hogy az EU tehetetlen a migránsválság kezelésében és nem képes szembenézni az ilyen jellegű kihivásokkal, fűzte hozzá Kelemen Hunor. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.17)
Az ENSZ-főtitkár birálta Magyaroszágot
Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár elfogadhatatlannak minősitette azt a bánásmódot, amelybe a magyar rendfenntartó erők részesitik a menekülteket. Másrészt, a szerb kormányfő is kiméltelen bánásmóddal vádolta a budapesti hatóságokat és reagálásra kérte az EU-t.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 09.17)
Andrei Demeny