Június 5-re tűzték ki a a helyhatósági választások megszervezését
A szerdai kormányülésen hozott döntés értelmében a helyhatósági választásokat június 5-én szervezik meg, mig a választási kampányra május 6 és június 4-e között kerül sor. A helyhatósági választások megszervezésére az állami költségvetésből 350 millió eurót utalnak ki, ami jóval több, mint ezelőtt négy évvel. A kormány a szerdai ülésen egy hosszú távú stratégiát is jóváhagyott a szegénység leküzdésére. Romániában magas a szegénységi küszöbb alatt élők száma, figyelmeztetett nemrég Dacian Cioloş miniszterelnök, aki intézkedési tervet javasolt, melynek értelmében az állami költségvetési alapokat az európai alapokkal együtt a szegénység veszélyeztette emberek megsegitésére forditják. Az intézkedési terv vonatkozik, egyebek mellett, az iskolai felszerelések, ruhanemű és vitaminok biztositására az óvodásoknak, valamint társadalombiztositási programokra és szakmai beilleszkedésre. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -02.10)
Klaus Iohannis államfő részt vesz a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián
Klaus Iohannis államfő szerdától munkalátogatást tesz Bajorországban, majd ezt követően részt vesz a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, amely február 12-14 között zajlik. A román államelnök a bajor miniszterrel és parlament elnökével találkozik. Hivatalos források szerint a müncheni konferencián Románia elnöke a NATO jövőjének szentelt megbeszélések fő felszólalója lesz. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 01.10)
Dragnea és Tăriceanu aláirta pártjaik együttműködési protokollját
A helyhatósági választásokon perspektivájában Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke aláirta a politikai alakulataik közötti együttműködésre vonatkozó jegyzőkönyvet. A protokoll értelmében a PSD és az ALDE helyi szervezetei is szövetségre léphetnek a helyhatósági választások eredményeinek maximalizálása érdekében. A dokumentum előirányozza továbbá, hogy a helyhatósági választások után a két párt felülvizsgálja a lehetőségeket egy esetleges közreműködés távlatában az összi parlamenti választásokon. A szociáldemokraták a múlt héten egy másik protokollt is aláirtak Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) a helyhatósági és parlamenti választásokon való együttműködésről. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.10)
Elhalasztották a rágalmazásra vonatkozó törvénytervezet megvitatását
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői a jövő hétre halasztották annak a törvénytervezetnek a megvitatását, amely az emberi méltóság és a tolerancia érvényesülését szorgalmazza a különböző csoportokkal szemben, mivel az erről szóló jelentést alig szerda délelőtt osztották szét a képviselők között. A párt állandó bürója úgy döntött, hogy a törvénytervezetek nem tűzhetők napirendre a képviselőház rendszabálya álta előirányzott feltételek tiszteletben tartása nélkül. Ennek értelmében, amikor az illető törvénytervezet elfogadása esetében a képviselőház döntő szerepet tölt be a szakbizottságok által kidolgozott jelentéseket öt nappal , mig abban az esetben, amikor az Alsóház az első értesült palmaneti kamara, három nappal az ülés előtt kell kiosztani a képviselők között. A döntést azt követően hozták meg, hogy a képviselőház szerdai plénumának tevékenysége két órán át megrekedt, mivel a parlamenti csoportok vezetőinek nem sikerült konszenzusra jutniuk. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.10)