Román-lengyel együttműködés Klaus Iohannis államfő varsói látogatásának perspektivájában
A tervek szerint Klaus Iohannis államfő pénteken Varsóba látogat, ahol a kelet-, közép- és dél-európai vezetők Donald Trump amerikai elnökkel találkoznak. A Fehér Ház közleménye szerint a találkozó célja az amerikai adminiszráció által Európa ezen részének nyújtott támogatás alátámasztása. A megbeszélések a NATO keleti szárnyának biztonságára összpontosulnak, mely biztonság megőrzését egyaránt támogatja Lengyelország és Románia. A bukaresti és a varsói hatóságok rendkivül nagy figyelmet tulajdonitanak a Keleti Partnerségnek, amely olyan konkrét és ambiciózus célkitűzések kijelölését feltételezi az idei csúcstalálkozón, amelyek lehetővé teszik a Partnerségben részvevő államok és az Európai Unió közötti kapcsolatok előmozditását, a megkülönböztetés és a saját érdemek elve alapján. A biztonság terén a román-lengyel együttmőködés erős a B-9 és a Románia-Lengyelország-Törökország Trilaterális formában is. Mi több, a múlt hónapban Románia két évre, pontosabban 2019 júniusáig átvette, a Román Csendőrség Főfelügyelősége révén, az Európai Csendőrség parancsnoki tisztségét, olyan körülmények között, hogy az EUROGENDFOR fokozottabban részt vesz az EU és a NATO égisze alatt sorra kerülő missziókban és célja az Európai Unió globális stratégiai célkitűzéseinek gyakorlatba ültetése a biztonság és védelem terén. Az Európai Csendőrségi Erőt jelenleg hét ország – Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Portugália, Románia és Lengyelország -, valamint egy partnerállam – Litvánia – és egy megfigyelő állam – Törökország – alkotja. Románia és Lengyelország stratégiai partnerek, a Stratégiai Partnerségre vonatkozó közös nyilatkozat 2009-ben való aláirása értelmében. A Stratégiai Parnerséget jelenleg a 2016 és 2020 közötti időszakra érvényes közös akcióterv alapján ültetik gyakorlatba. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)
Mihai Tudose miniszterelnök az amerikai nagykövettel találkozott
Mihai Tudose miniszterelnök a kormány székházában Hans Klemm-el, az USA bukaresi nagykövetével találkozott. Megjegyzendő, hogy az Egyesült Államok július 4-én a függetlenség napját ünnepli: 1776-ben ezen a napon hagyta jóvá a Kontinentális Kongresszus a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely megnyitotta az utat 13 észak-amerikai brit gyarmat előtt a szuverenitás felé. Mihai Tudose kormányfő részt vesz a Függetlenség Napja alkalmából tartandó fogadáson. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)
A Fejlesztési és a Beruházási Szuverén Alap a Pénzügyminisztérium hatáskörébe kerül
A Fejlesztési és Beruházási Szuverén Alapot a jövőben a Pénzügyminiusztérium kezeli, mig az irányitással kapcsolatos kompetenciák továbbra is azon minisztériumok hatáskörében maradnak, amelyek az alap keretében levő társaságokat ügyintézték mostanig, nyilatkozta hétfőn Toma Petcu energiaügyi miniszter. ”A kormányprogram egyik stratégiai célkitűzését a beruházási szuverén alap képezi, amely a román gazdaság fejlesztésének hajtóereje lesz”, fűzte hozzá a miniszter. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a pénteki kormányülésen első olvasatban ismertették az emlitett alapot, mig e prokjektről a kormánynak ki kell kérnie az Európai Bizottság véleményét. A Fejlesztési és Beruházási Szuverén Alap szeptemberig törvénytervezet formájában konkretizálódik, amelyet a parlament elé terjesztenek. Mihai Tudose miniszter azt is közölte, hogy az alap részvénytársaságként működik majd, melynek egyetlen részvényese a román állam lesz. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)
27.000 üres munkahely van az országban
Országos vioszonylatban több mint 27 ezer üres munkahely van, a legtöbb Bukarestben, illetve Prahova, Szeben és Arad megyékben, közölte az Országos Munkaerő-foglalkoztató Ügynökség (ANOFM). A legtöbb állás a szakképzetlen és kereskedelmi dolgozók, illetve tehergépkocsi vezetők számára áll rendelkezésre. Az Eurest Románia hálózat révén az európai gazdasági térség munkáltatói is 751 személynek ajánlanak állást és leginkább gépjármű-vezetőket, ápolónőket és orvosi asszisztenseket keresnek. Az ANOFM szerint a júliusban szervezendő tanfolyamokon több mint 3.300 személy vesz részt. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)
Nőtt a turisták száma Romániában
Az idei év első öt hónapjában csaknem 11%-al nőtt Romániában a turisták száma az elmúlt esztendő azonos időszakához képest, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal által hétfőn közölt adatokból. Az elemzett időszakban a román turisták száma 12%-al, mig a külföldiek aránya 8%-al volt nagyobb. A legtöbb külföldi turista Európából érkezett, főleg az Európai Unió tagországaiból, valamint Izraelből. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 07.03)