Klaus Iohannis államfő elégedetlenségének adott hangot az ukrán tanügyi törvény miatt
Petro Poroşenko ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében Klaus Iohannis államfő elégedetlenségének adott hangot a nemrég elfogadott ukrán tanügyi törvény miatt. Klaus Iohannis elmondta, hogy a törvény negativ hatással van az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek – beleértve a román kisebbséget is – anyanyelvű oktatáshoz való jogára, és ukrán kollégájától a nemzeti kisebbségek jogainak védelmezésére vonatkozó nemzetközi normák és szabványok tiszteletben tartása terén Romániával szemben tett vállalásainak teljesitését kérte. Ukrajna elnöke igéretet tett Klaus Iohannis államfőnek, hogy megoldást talál a tanügyi törvény elfogadása okozta problémákra, olyképp, hogy a román kisebbség anyanyelvű oktatáshoz való joga ne sérüljön meg. Petro Poroşenko ismételten meghivta Klaus Iohannis államfőt egy kijevi látogatásra. A román államfő válaszként elmondta, hogy e látogatást, amelyre e hónapban kellett volna sor kerülnie, a román fél az ukrán oktatási törvény miatt halasztotta el és a vizitről e jogszabály által kiváltott problémák megfelelő megoldása után lehet szó. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10-18)
Az Aerostar Bacău védelmi ipari cég együttműködési megállapodást irt alá az amerikai Raytheon vállalatcsoporttal
Mihai Tudose miniszterelnök jelenlétében szerdán együttműködési megállpodást irt alá az állami tulajdonban lévő Aerostar Bacău védelmi ipari cég és a Patriot rakétavédelmi rendszert gyártó amerikai Raytheon vállalatcsoport.A dokumentum a bákói vállalatnál lévő felszerelések korszerűsítését és a Patriot-rendszerek által használt technológia meghonosítását, a használatukhoz szükséges szaktudás átadását irányozza elő. Kormányközlemény szerint, a megállapodás aláirása, amelyen részt vett Hans Klemm, az USA bukaresti magykövete is, lehetővé teszi az első Patriot típusú rakétaelhárító védelmi rendszer megvásárlását célzó eljárások már ez évi megkezdését. (RAOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.18)
A nyugdijtörvény tervezete az idén nem kerül a parlament elé, állitja Călin Popescu-Tăriceanu
Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke szerint a nyugdijtörvény tervezete az idén nem kerül a parlament elé. A kormánykoalicióban megállapodtak abban, hogy jövőben e törvénytervezet előirásain fognak dolgozni, fűzte hozzá Tăriceanu.Másrészt leszögezte, hogy az osztott TVA kifizetése a jövő évtől a rosszul fizető cégeknek és a fizetésképtelenségbe jutott vállalatoknak lesz kötelező.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.18)
A PNL az osztott TVA kifizetésére hivatott törvény hatálytalanitását kérte
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) az osztott hozzáadottérték-adó (TVA) kifizetésére hivatott törvényt hatálytalanitó sürgösségi rendelet elfogadását kérte a kormánytól. Ludovic Orban PNL-elnök szerint egy ilyen jogszabály nem tesz mást, mint hogy megtéveszti a gazdasági szférát.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.18)
APIA: Hónap végéig igényelhető a gázolaj-támogatást
Október 31-ig igényelhetik a gazdák a harmadik negyedévre járó gázolaj-támogatást, tájékoztatott a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség. A támogatásba részesülők a július és szeptember közötti időszakban vásárolt és felhasznált gázolaj után járó szubvenciót kérvényezhetik a hónap végéig. A támogatás értéke literenként 1 lej 41 bani.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.18)
Royalia Ganciulescu