Igazságügyi törvények: mégis az államfő nevezné ki az ügyészségek vezetőit
Iktatták kedden a parlamentben az igazságügyi törvényeket módosító tervezetcsomagot. A jogszabály végül mégsem vonja ki az államfő hatásköréből az ügyészségek vezetőinek kinevezését. Az igazságügyi minisztérium által kidolgozott tervezeteket az eredeti elképzelésektől eltérően nem a kormány, hanem a koalíció képviselőinek és szenátorainak egy csoportja terjesztette a parlament elé. Aláírói között szerepel Florin Iordache volt igazságügyi miniszter is. A kormány változatához képest az egyik legfontosabb változás, hogy az államfő hatáskörében marad az ügyészségek vezetőinek kinevezése. Bekerül azonban az az előírás is, amely szerint a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének leváltását csak egy alkalommal, alapos indoklással utasíthatja vissza. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)
Módosításokkal fogadta el a szenátus a megosztott áfafizetésről szóló rendeletet
Első házként elfogadta kedden a szenátus a megosztott áfafizetésről szóló, 2017/23-as sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet. A plénum elfogadta a költségvetési és pénzügyi szakbizottság módosító javaslatát is, amelynek értelmében a megosztott áfafizetés csak a fizetésképtelen vagy csődbe jutott vállalatok számára lesz kötelező, illetve azon cégek esetében, amelyek 2017 végéig nem rendezik áfatartozásukat. A tervezetet 54 szenátor támogatta, 45-en ellene voksoltak. Az ügyben a képviselőház hozza meg a végső döntést. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)
Állami támogatás a hegyvidéki térségek fejlesztésére
A mezőgazdasági minisztérium támogatást nyújt a hegyvidéki övezeteknek, amelyek az ország felületének 29%-át teszik ki. Az évi 100 millió euróra tehető finanszirozást a költségvetésből biztositják, mondotta Petre Daea mezőgazdasági miniszter, aki hozzáfűzte: „A tiz évre szóló program keretében megoldásokat kell találnunk arra, hogy a hegyvidéki agrártermelők maradjanak helyben és termékeiket az országban már működő hálózat vegye át és dolgozza fel”. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)
Intézkedések a Katalóniában tartózkodó románok biztonságáéert
A világszerte élő románokért felelősséget vállalt minisztérium külön csoportot hozott létre, amely állandó kapcsolatban áll a katalóniai románok egyesületeivel. A minisztérium azt ajánlja a Katalóniában tartózkodó román állampolgároknak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a román hatóságokkal bármilyen olyan helyzetben, amely saját biztonságukra nézve veszélyes. A román hatóságok határozattan és visszavonhatatlanul elutasitják „Katalónia függetlenségének egyoldalú kinyilvánitását” és támogatják Spanyolország szuverenitásának és területi integritásának megörzését. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)
Díszpolgári címet adományoz a fővárosi tanács Simona Halepnek és Ion Caramitrunak
A bukaresti tanács keddi ülésén döntött arról, hogy díszpolgári címet adományoz Simona Halep teniszezőnek és Ion Caramitru színművésznek. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosai által kezdeményezett határozattervezet indoklása szerint különösen figyelemreméltó, hogy Simona Halep akkor jutott fel a profi teniszezők világranglistájának csúcsára, amikor – elsősorban a hiányos finanszírozás miatt – a román sportolók mind ritkábban érnek el kiemelkedő nemzetközi sikereket. Ion Caramitru a román színházi szövetség, az UNITER elnökeként (1990 óta), valamint a Nemzeti Színház igazgatójaként (2005 óta) végzett tevékenységével érdemelte ki a nevesítést. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.31)
Andrei Demeny