Ludovic Orban miniszterelnök felfüggesztette a hétfői eseményeken való részvételét amiatt, hogy a múlt héten egyik televiziós adásban olyan személlyel együtt vett részt akinek koronavirus-tesztje utólag pozitiv lett. A kormányfő hétfő reggel koronavirus-teszt elvégzését kérte, noha nem panaszkodott a fertőzés jellegzetes tűneteire. A teszt-eredmény megérkezéséig felfüggesztette közvetlen találkozóit más személyekkel, közölte a kormány Sajtóhivatala. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05.)
Az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség szubvencióval segiti a munkáltatókat bizonyos kategóriájú személyek alkalmazásáért
Az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség mintegy 2.500 lej értékű szubvencióval támogatja havonta azokat a munkáltatókat, akik 50 éven felüli személyeket, illetve 16-29 életkor közötti fiatalokat alkalmaznak, tájékoztatott a román közszolgálati rádió Vaslui megyei tudósitója. A 92/2020 számú sürgösségi kormányrendelet értelmében azon munkáltatók, akik legkésőbb ez év december 31-ig teljes normával, meghatározatlan időre olyan 50 év feletti személyeket alkalmaznak, akiknek munkaviszonya nem saját hibából szűnt meg a koronavirus okozta helyzetben elrendelt vészhelyzet alatt, mindenegyes alkalmazottért 12 hónapon át, havonta az alkalmazott fizetésének 50%-ban részesülhetnek, pontosabban maximum 2.500 lejbe. A szubvenciókat az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség folyósitja. Hasonló kedvezménybe részesülhetnek azok a munkáltatók is, akik az emlitett körülmények között 16-29 életkor közötti fiataloknak adnak munkát. A Vaslui megyei gazdasági szereplők az intézkedést nagyon jónak minősitik, mivel a megyében csaknem 8.000 munkanélküli szerepel nyilvántartásban és a koronavirus-járvány okozta válság kihatott valamennyi vállatra.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)
Ma ünneplik az Oktatás Nemzetközi Napját
Az Oktatás Nemzetközi Napja alkalmából hétfőn szabadnapot kaptak a liceumi diákok és tanáraik, illetve az óvodások és oktatóik. Az idei tanév struktúráját jóváhagyó miniszteri rendelet értelmében az iskolák és tanfelügyelőségek sajátos rendezvényekkel ünnepelik e napot. A diákok holnaptól újrakezdik az iskolát, a számukra megszabott forgatókönyvek szerint. A román közszolgálati rádió tudósitója szerint az elemi iskolások október 26 és november 1 között egyhetes vakációt kapnak, mig a téli vakáció valamennyi diák számára december 23-tól kezdődik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)
A cégek igényelhetik a vészhelyzetben felhalmozott adósságaik fokozatos törlesztését
A vészhelyzetben adosságokat felhalmozott cégek saját törlesztési naptár szerint kérhetik adosságaik legtöbb egy éven belüli visszafizetését, közölte a pénzügyminisztérium, amely ezzel kapcsolatosan már kidolgozott egy sürgösségi rendelet-tervezetet. A cégekek az adósság-törlesztés felosztását december 15-ig igényelhetik. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)
A bukaresti Értéktőzsdén hétfőn megnyilik a Beruházók Nemzetközi Napja
A nyitóeseményen részt vesz Nicu Marcu, a Pénzügyi Felügyelő Hatóság elnöke is, aki ez alkalommal a hatóság által támogatott FinClub pénzügyi oktatási programban részt vevő 50 diákhoz intézi szavait. A gimnázisták online formában vesznek részt az eseményen, akiket egy demonstrativ program segitségével megtanitanak a tőzsdei tranzakciók lebonyolitására.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.05)
Gănciulescu Rozália, RADOR