A jövő héten a vakáció előtti feltételek mellett nyitnak újra az iskolák
Ennek értelmében azokon a településeken, ahol az új típusú koronavírus fertőzöttségi rátája egy ezrelék alatti, ott minden tanuló fizikailag is jelen lesz a tanórákon. Ahol az említett arány három ezrelék alatti, ott az alsó tagozatos gyerekek, illetve a végzős osztályok (5-ik 8-ik és 12-ik osztályok) mennek iskolába. Ahol viszont három százalék fölötti fertőzöttségi ráta van, ott az alsó tagozatosok kivételével mindenütt online tanításra állnak át. Az Oktatásügyi Minisztérium azt szeretné, hogy a végzős osztályok diákjai a járványhelyzettől függetlenül legyenek jelen az iskolákban, azért, hogy felkészülhessenek a vizsgákra. Erről a tárca a jövő héten fog egyeztetni az Egészségügyi Minisztériummal. (RADOR Hírügynökség)
Az oltásoktól függ a korlátozások enyhítése
Florin Cîţu miniszterelnök szerint egyelőre nem számol az éjszakai kijárási tilalom feloldásával, s elsődleges feladatnak azt tekinti, hogy június 1-ig 5 millió személy legyen beoltva. A Victoria Palotában tegnap a kormányfő megbeszélést folytatott a helyhatóságok képviselőivel, akiknek azt javasolta, hogy minden hétvégén tartsanak a temesvárihoz hasonló tömeges oltási kampányokat. A miniszterelnök ugyanakkor kifejtette, hogy a vendéglők működése június 1-től nem függene a járványügyi helyzettől.
Florin Cîţu: Ha koncertekre, családi eseményekre, hazai vagy külföldi szabadságra, vendéglőkbe szeretnénk menni és mindent úgy akarunk csinálni, mint korábban, akkor ennek egyetlen útja az, hogy beoltassuk magunkat. Június 1-től szóba jöhetnek bizonyos enyhítések. Egyelőre nem hiszem, hogy a közterületi maszkviselésről lemondhatnánk, de elképzelhetők olyan rendezvények, amelyeken beoltott emberek vesznek részt. Például a járványhelyzettől függetlenül kinyithatnak a vendéglők abban az esetben, ha az alkalmazottak mindegyike be van oltva. (Radio România Actualităţi)
Ma dönt a bíróság Liviu Dragnea feltételes szabadlábra helyezéséről
A főváros ötödik kerületi bíróságának napirendjén szerepel a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének feltételes szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelme. Mint ismeretes a politikust három és fél évi börtönbüntetésre ítélték azért, mert papíron alkalmazott két személyt, akik a valóságban máshol dolgoztak. Liviu Dragnea ügyvédjének tájékoztatása szerint védence április 12-én nyújtotta be a feltételes szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelmét és azt a rahovai büntetés-végrehajtó intézet illetékes bizottsága kedvezően véleményezte. A főváros ötödik kerületi bírósága a közelmúltban helyt adott a politikus azon kérelmének, hogy ismerjék el ledolgozott munkanapnak azokat a napokat, amelyeken azért nem dolgozott, mert a börtön vezetősége ezt indokolatlanul megtiltotta neki. (RADOR Hírügynökség)
Kiutasították Romániából az orosz nagykövetség katonai attaséjának helyettesét
Az Alexej Grisájev kiutasítására vonatkozó döntését, valamint annak indoklását tegnap hozta a Külügyminisztérium Valerij Kuzmin orosz nagykövet tudomására.
Amint arról a közszolgálati rádió riportere, Carmen Gavrilă beszámolt a Külügyminisztérium azzal magyarázta döntését, hogy az orosz nagykövetség katonai attaséja megsértette a diplomaták jogállására és a diplomáciai kapcsolatokra vonatkozó 1961-es Bécsi Egyezmény előírásait. Az utóbbi időben több tucat orosz diplomatát küldtek haza európai államokból azért, mert úgy értékelték, hogy diplomata státusukkal összeegyeztethetetlen tevékenységet folytattak. A kiutasítási hullám hátterében egy nemzetközi felháborodást kiváltó eset áll: a csehországi hatóságoknak bizonyítékok kerültek a kezébe arról, hogy orosz diplomata státussal rendelkező, valójában hírszerző ügynökök érintettek egy 2014-ben elkövetett akcióban, amelynek során felrobbantottak egy lőszerraktárt és ez két ember halálát okozta. Az EU és NATO tagországokban általános elégedetlenség alakult ki annak nyomán is, hogy Oroszország destabilizációs kampányokat folytat Európában. (RADOR Hírügynökség)
Székely Ervin, RADOR