A PSD és a PNL egyaránt győzelmet hirdetett a vasárnap megtartott időközi helyhatósági választások után.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyaránt győzelmet hirdetett a 35 településen vasárnap megtartott időközi helyhatósági választások után. Sorin Grindeanu, a PSD első alelnöke szerint pártja megnyerte az időközi polgármester-választásokat, mert a 35 településből 17-ben a jelöltjük kapta a legtöbb szavazatot. A politikus erről vasárnap esti sajtótájékoztatóján beszét. A kormánypártok 16 településen szerezték meg a polgármesteri széket, két településen pedig független jelölt nyert – mondta a PSD alelnöke. Grindeanu hozzátette: a 35 településből hat város, ezek közül háromban a PSD nyert. A vasárnapi időközi polgármester-választások eredményei arra utalnak, hogy a PSD „Románia legjelentősebb pártja, amely minden választást megnyer” – jelentette ki a párt első alelnöke. Ludovic Orban, a PNL alelnöke a Facebookon gratulált pártbéli kollégáinak, akik nyertek a vasárnap tartott időközi polgármester-választásokon. „Győzelmet aratott a mai időközi választásokon a Nemzeti Liberális Párt!” – írja a politikus vasárnapéjszakai Facebook-bejegyzésében, majd felsorolta azokat a településeket, ahol a PNL jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. Orban név szerint említette bejegyzésében valamennyi liberális párti kollégáját is, akik elöljárói tisztséget szereztek a vasárnapi megmérettetésen. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.28)
Az RMDSZ jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást Uzonban
Az RMDSZ jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választás a háromszéki Uzon községben. A szavazókörzeti választási iroda közlése szerint Bordás Enikő a szavazatok 63,74 százalékát szerezte meg, az urnáknál megjelent 1710 választóból 1074-en ütötték a nevére a pecsétet. Nemzeti liberális párti (PNL) ellenjelöltje, Kloos Paula támogatottsága 36,24 százalékos volt. A részvétel 45,56 százalékos volt a háromszéki településen. Uzonban azért írtak ki vasárnapra időközi polgármester-választást, mert a korábbi községvezetőt, Ráduly István az RMDSZ javaslatára kinevezték Kovászna megye prefektusának. Bordás Enikő Uzonban született, a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, és 15 éve a helyi polgármesteri hivatalban dolgozik. A jelöltet támogatta az Erdélyi Magyar Szövetség is. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.28)
Koronavírus Romániában: 37 új fertőzést jegyeztek az elmúlt 24 órában
Az elmúlt 24 órában 37 új koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak Romániában közel 11 ezer teszt eredményének feldolgozása után – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.28)
A román írásbelivel kezdődött hétfőn az érettségi
Hétfőn kezdődött az érettségi vizsgaidőszak a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával. Országos szinten több mint 133.000 diák iratkozott fel az érettségire. Június 29-én, kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból vizsgáznak a diákok, szerdán a választható tantárgyból, csütörtökön, július elsején pedig anyanyelvből és irodalomból vizsgáznak a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók, tájékoztatott közleményében az oktatási miniszter. Az érettségi 802 vizsgaközpontban zajlik. Az írásbelikre 133.663 diák iratkozott fel, ebből 114.137-en idén végeztek, 19.526-an pedig a korábbi években. Az első vizsgaeredményeket július 5-én délig teszik közzé, az óvásokat aznap fogadják 12 és 18 óra között. Az óvásokat elektronikus úton is be lehet nyújtani. Végleges eredmények július 9-én várhatók. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 06.28)