Lesz pénz a decemberi nyugdíjakra
Nem lesz gond a nyugdíjak kifizetésével decemberben – nyilatkozta mandátuma pénteki átvételekor Marius Budăi munkaügyi és társadalmi szolidaritásért felelős miniszter. Ezt megerősítette Adrian Câciu pénzügyminiszter is. A szociáldemokrata párti (PSD) tárcavezető elmondta: a költségvetés-kiigazításkor kiutalt összeg elég lesz a decemberi nyugdíjak maradéktalan átutalásához. „A pénz pontosan oda fog kerülni, ahol a legnagyobb szükség van rá a decemberi hónap szerencsés lezárásához, és itt a nyugdíjak kifizetésére és a gyereknevelési pótlékok egy részére gondolok” – mondta a munkaügyi miniszter. Nem lesznek fennakadások a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak év végéig esedékes kifizetésével – erősítette meg pénteken a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter is. Adrian Câciu emlékeztetett arra, hogy pénteki ülésén a kormány elfogadja az idei második költségvetés-kiigazítást, így lesz pénz a különböző juttatásokra, a koronavírus-járvány elleni küzdelemre és az állami intézmények működtetésére. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 11.26)
Nem tervezi a nyugdíjkorhatár növelését az új kormány
Kizárt a nyugdíjkorhatár növelése – jelentette ki mandátuma pénteki átvételekor Marius Budăi munkaügyi és társadalmi szolidaritásért felelős miniszter. Amíg én miniszter vagyok, kizárt a nyugdíjkorhatár emelése” – fogalmazott a szociáldemokrata párti (PSD) Budăi, aki szerint Romániában előbb a várható élettartamot kell növelni, és a korábbi PSD-kormányzás idején ezt az Európai Bizottságnak is elmagyarázták. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 11.26)
Beiktatták hivatalába Vasile Dîncu új védelmi minisztert
„A második családomnak tekintett intézménytől válok meg” – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken, amikor átadta a védelmi miniszteri mandátumát Vasile Dîncu új tárcavezetőnek. Az eseményen a miniszterelnök arról beszélt, hogy a védelmi minisztériumban az intézményben dolgozó emberek jelentik a legnagyobb értéket, akiknek a szakértelme, elhivatottsága nélkül működésképtelen lenne a román hadigépezet. Mandátuma átvételekor Vasile Dîncu a hadsereget a román társadalom legmodernebb intézményének nevezte, ami szerinte az ország NATO-tagságának köszönhető. Elmondta, hogy a folytonosságot kívánja biztosítani a minisztérium élén, és megjegyezte: tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 11.26)
Munkaszüneti napot adott a közszférának a Ciucă-kabinet
November 29., hétfő munkaszüneti nap lesz a közalkalmazottak számára – erről határoz a pénteki kormányülésen a Nicolae Ciucă vezette új kormány. A miniszterelnök elmondta: a munkaszüneti nap nem jár majd azoknak a közalkalmazottaknak, akiknek a munkahelyén a tevékenység folytonosságát biztosítani kell. A kormányfő arra kérte a pénzügyminisztérium és más érintett minisztériumok alkalmazottait, hogy november 29-én is dolgozzanak, vegyenek részt a költségvetés-kiigazítás lebonyolításában. Mivel november 30. és december elseje hivatalos munkaszünet nap, várható volt, hogy hétfőn is szünnapot rendelnek el, így a hétvégével együtt ötnapos mini-vakáció kezdődik a közszférában. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 11.26)
Koronavírus Romániában: Jelentősen csökkent az elhalálozások száma
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) péntek délelőtt közlése szerint az utóbbi 24 órában 1958 személyt diagnosztizáltak új típusú koronavírus-fertőzéssel, ugyanakkor 160, a járvánnyal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ezek közül 45 korábban következett be. A 160 halálos áldozat közül 142-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 150-nek volt valamilyen társbetegsége. (RADOR HÍRÜGYNÖKSÉG – 11.26)