Akár 60 százalékkal is emelkedhet a tulajdonadó
A kormánykoalíció már a héten egyezségre juthat az Adótörvénykönyv módosításának törvénytervezetéről. A változtatások célja az, hogy növeljék a költségvetés bevételeit. A jogszabálytervezetet rövidesen közvitára bocsátják. A megbeszélések egyik résztvevője szerint növekedhet a hozzáadott értékadó, vagy a luxusadó a dohánytermékek, alkohol- vagy cukortartalmú italok esetében, következésképp ezek árai emelkednek. Drágábbak lesznek a nyaralások is, miután tervbe vették a vendéglátóipari szolgáltatásokra kivetett hozzáadott értékadó emelését. Valószínű, hogy nőni fog a tulajdonadó is, de a törvény továbbra is lehetőséget teremt a kis jövedelmű családoknak arra, hogy kedvezményekben részesüljenek.
Amint arról a közszolgálati rádió riportere, Andrei Şerban a ma reggeli hírműsorban beszámolt, a koalíciós pártok arról is megállapodtak, hogy a tulajdonadó esetében új számítási képletet alkalmaznak, amely az ingatlanok közjegyzői értékét veszi alapul. Politikai források szerint az adónövekedés a nagyvárosok lakóinak fog jobban fájni. Kolozsváron, Bukarestben vagy Iaşi-ban akár 60 százalékkal is emelkedhet a tulajdonadó. Növekszik ugyanakkor a szerencsejátékokon szerzett jövedelmek adója is. Az osztalékok adója 5-8 százalékkal lehet magasabb, ugyanakkor az eddigi 30 ezer lejről 10 ezerre csökkenne a tulajdonoknak az a határértéke, ami alatt a tulajdonosok pénzügyi kedvezményeket igényelhetnek.
Az alkoholos italokra kivetett luxusadó várhatóan 20 százalékkal emelkedik. A vendéglátóipari szolgáltatások esetében a hozzáadott értékadó 5-ről 9 százalékosra emelkedik, a szénsavas, cukortartalmú italok esetében ez a z érték 9-ről 19 százalékra fog nőni. Ugyanilyen mértékben nő az alkoholmentes sör esetében is a hozzáadott értékadó. (Radio România Actualităţi)
Munkaerőhiány okoz zavarokat a légi-közlekedésben
A légitársaságok és a repülőterek nem rendelkeznek elegendő személyzettel a kereslet kielégítésére, ezért több járatot töröltek az elmúlt hónapban. Sztrájkok, késések, végtelen sorok, utolsó pillanatban történt törlések, a poggyászkezelő rendszer meghibásodásai miatt Rómától Párizsig vagy Londonig, akár Bukarestig a jelek szerint egyre nehézkesebb a repülés júliusban.
Az elmúlt két évben a légitársaságoknál drasztikus leépítések történtek, a tevékenység felgyorsult ütemben indult újra, de a létszámot nem állították vissza.
A hétvégén egy repülőgép nem indult el Rómából az Otopeni repülőtérre, Bukarestből néhány tucat román ragadt Olaszországban, Az elmúlt két hétben a légitársaságok 41 000 járatot töröltek július 1. és szeptember 30. között Európában, ebből legalább 7 ezret Olaszországban. (Bukaresti Rádió)
Ma még tart a kánikula
Kánikulára vonatkozó narancssárga jelzésű meteorológiai figyelmeztetés érvényes ma és holnap Szatmár, Bihar, Arad, Temes és Krassó-Szörény megyére.
Az említett régiókban a nappali hőmérsékleti értékek elérik a 36-38 Celsius-fokot. Éjjel sem lesz hűvösebb 18-22 foknál, így a hőérzet fokozottan kellemetlenné válhat.
Ugyanakkor holnapig az ország 35 megyéjére is érvényes a sárga jelzésű, kánikulára vonatkozó, meteorológiai figyelmeztetés. Főleg az alföldi részeken és a medencékben várhatók kellemetlenül meleg délutánok, a hőmérséklet-páratartalom index meghaladja a kritikus 80-as értéket. A nappali hőmérsékleti értékek 33-36 fok körül tetőznek, éjjel is csak 17-20 fokra hűl le a levegő – figyelmeztetnek a meteorológusok. A hét közepétől csökkenő hőmérsékleti értékekre, elviselhetőbb melegre lehet számítani. (Radio România Actualităţi)
Székely Ervin, RADOR