Közvitára bocsátotta a kormány a költségvetési alkalmazottak bérezési törvényének újabb változatát
A Munkaügyi Minisztérium honlapján ma megjelent jogszabály-tervezet értelmében augusztustól a költségvetési alkalmazottak megkapnák a jelenlegi szabályozás és a 2021 decemberében érvényes rendelkezések szerinti alapbérek közötti különbség egynegyedét. A béremelések ugyanakkor nem növelhetnék a főhitelutalványozók béralapjának költségeit.
A törvénytervezet eredeti változata szerint a béremelésből részesültek volna az Országos Statisztikai Intézet és a regionális és megyei statisztikai hivatalok alkalmazottai is, akik számára már előírtak egy 15%-os béremelést. Ugyanilyen arányú béremelést kapnak a művelődésügyi és a közlekedésügyi tárcák alárendeltségébe tartozó alkalmazottak is, tekintettel arra, hogy kormányzati források szerint a két minisztérium nem kap több pénzt a költségvetés kiigazítás után. 50%-os béremelést kaptak volna az Országos Helyreállítási Terv végrehajtásán dolgozók, azonban számukra ez a béremelés arányos lett volna azon munkaórák számával, amelyeket a szóban forgó tevékenységi területen dolgoztak le. (RADOR Hírügynökség)
Az üzemanyagárak csökkentését sürgeti a Romániai Hivatásos Szállítók Szövetsége (COTAR)
A szakmai érdekvédelmi szervezet magyarázatot vár a kormánytól arról, hogy miért tűri el a magas üzemanyagárakat, miután a kőolaj hordónkénti ára majdnem fele annak a szintnek, ami aakkor volt, amikor hirtelen megugrottak az árak a töltőállomásokon. Vasile Ştefănescu elnök közleményében felhívja a figyelmet, hogy habár a kőolaj hordónkénti ára 90 dollár alá esett augusztus eleje óta, a töltőállomásokon az ár nem változott. Véleménye szerint ennek az árnak kellett volna első sorban változnia, főként, hogy a kőolaj hordónkénti ára tovább csökken. (Radio România Actualităţi)
Augusztus 28-án kezdődik a Tengerpart mindenkinek nevű szociális program
Ennek keretében a Fekete-tengeri üdülőhelyeken a jelenleginél 75 százalékkal alacsonyabb áron lehet szállást foglalni. A Programban 100 szálloda vesz részt, a turistákat 10 ezer szálláshely várja. Egy éjszakára a szállás reggeli nélkül 35 lejtől kezdődik egy háromcsillagos szállodában, minimum 5 éjszakai foglalásra. Az üdülés vakációs jegyekkel is kifizethető. (RADOR Hírügynökség)
Támogatják a nagyméretű hulladékok összegyűjtését
Majdnem 84 millió eurót fordítanak az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) a nagyméretű hulladékok gyűjtését szolgáló országos hálózat kiépítésére. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy kezdetben két ilyen központot alakítanak ki Bukarest-Ilfov térségének és 13-at az ország nagyvárosainak, ahol a lakosság leadhatja azokat a hulladékokat, amelyeket a helyi hulladékgyűjtők nem vesznek át. A tárcavezető hozzátette, a tervben két típusú ilyen központot finanszíroznak, a kicsiket főként a vidéki közösségek számára, ahova az emberek bevihetik az építkezési hulladékot, használt gumiabroncsokat, elektromos háztartási cikkeket, növényi hulladékot, bútorokat, szöveteket, veszélyes hulladékokat, még festékeket is, valamint más olyan hulladékot, amit nem vesz át a háztartási hulladékgyűjtő szolgáltató. A nagy központok 15 várost szolgálnak ki és ide is az előbbihez hasonló hulladékokat lehet bevinni, csak ezek területe nagyobb, kapacitásuk jelentősebb és elvégezhető a hulladékok elsődleges feldolgozása is – mondta a szakminiszter. (Radio România Actualităţi)
Hamisítják a termelői igazolványokat
Hamis dokumentumokkal árulják több piacon romániai termékként a zöldségeket és gyümölcsöket – figyelmeztetett az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC). A felügyelők ellenőrzései nyomán kiderült, hogy az árusok nagybani piacról vagy más településeken lévő termelőktől vásárolják fel a termékeket és úgy adják el. A hatóság közlése szerint folytatják az ellenőrzéseket, mert ez az elterjedt módszer kiszorítja a valós termelőket a piacokról. (Radio România Actualităţi)
Felújítják a Predeal – Barcarozsnyó – Sárkány országutat
Az erről szóló határozatot várhatóan a mai kormányülésen fogadják el a miniszterek. Az úton jelentős a forgalom főként nyáron, mert ez biztosítja a kapcsolatot a törcsvári kastéllyal, amely az egyik leglátogatottabb romániai turisztikai látványosság. A felújítás mintegy 350 millió lejbe kerül és a tervek szerint három év alatt végzik el. (RADOR Hírügynökség)
Székely Ervin, RADOR