Ma és holnap a külügyminiszter és az igazságügyi miniszter társaságában Brüsszelben tartózkodik Nicolae Ciucă miniszterelnök
A látogatás programjában több fontos találkozó is szerepel, többek között Roberta Metsolaval, az Európai Parlament elnökével, Ursula von der Layennel, az Európai Bizottság elnökével, valamint a NATO főtitkárával, Jens Stoltenbergel.
Amint arról a közszolgálati rádió kiküldött tudósítója, Petruţa Obrejan beszámolt, ma délután a tervek szerint Nicolae Ciucă és Jens Stoltenberg közös sajtóértekezletet tartanak. A román kormányfőt fogadja belga kollégája, Alexander de Croo, majd részt vesz egy sor kétoldalú – a nukleáris együttműködésre vonatkozó – egyezmény aláírásán. Az esemény után a két miniszterelnök várhatóan közös sajtónyilatkozatot fog tenni. Este a miniszterelnök és küldöttségének tagjai találkoznak a román – belga kereskedelmi közösség képviselőivel. (Radio România Actualităţi)
Együttműködési megállapodást írt alá a Román Ortodox Egyház (BOR) és az Egészségügyi Minisztérium
A dokumentum a szaktárca alárendeltségébe tartozó egészségügyi intézményekben folytatott egyházi szolgáltatások nyújtásának módját szabályozza. A feleket a Román Ortodox Egyház vezetője, Dániel pátriárka és Alexandru Rafila, egészségügyi miniszter képviselte. A BOR által kiadott közlemény szerint a két intézmény vállalja, hogy népszerűsíti az egészséges életmódot, egészségügyi és vallásos nevelést, az egészségre káros termékek fogyasztásának kerülését, azt, hogy a családokat úgy neveljék és támogassák, hogy azokban tudatosuljon a gyermek fontossága a családban és a társadalomban. (Radio România Actualităţi)
A liberálisok arra kérik a szociáldemokratákat, hogy mielőbb nevesítsék jelöltjüket a honvédelmi tárca élére
Ezt Ionuţ Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője nyilatkozta tegnap, hozzátéve, hogy Vasile Dîncu lemondása nem nyitja meg olyan politikai tárgyalásoknak a lehetőségét, amelyeknek célja kormányátalakítás, vagy a miniszteri tárcák cseréje lenne a koalíciós pártok között.
Mint arról tegnapi híreinkben beszámoltunk a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfői ülése után Radu Oprea, a párt szóvivője elmondta, hogy egyelőre nem tárgyaltak a honvédelmi minisztérium következő vezetőjének személyéről és az sem került szóba, hogy a liberálisokkal elcserélnének valamilyen tárcát. A politikus szerint a koalíciós tárgyalásokon kikristályosodnak a dolgok, ezért előbb a kormányzati partnerekkel fognak tárgyalni és csak ezt követően hívják össze a párt politikai tanácsát, amelyik hivatott a honvédelmi miniszter-jelölt személyéről dönteni. Addig a honvédelmi tárcát ideiglenesen Nicolae Ciucă miniszterelnök fogja vezetni. Az Antena 3 hírtelevízió értesülései szerint a szociáldemokraták ki akarják várni a miniszter-cserével a törvény által megszabott 45 napot.
Mint ismeretes Vasile Dîncu tegnapelőtt benyújtotta lemondását, elmondása szerint azért, mert bizonyos kérdésekben nem tudott együttműködni az államfővel. A volt tárcavezető korábban azt nyilatkozta, hogy az ukrajnai háborút olyan nemzetközi béketárgyalásokon kell lezárni, amelyeken Ukrajna nem venne részt, viszont jelen lennének a NATO és az Egyesült Államok képviselői. Nyilatkozatától az államfő, a miniszterelnök, de még saját pártjának elnöke is elhatárolódott. (RADOR Hírügynökség)
Mától felmérést készítenek a gépkocsivezetők körében
Az Útügyi Igazgatóság által szervezett akció keretében a gépkocsivezetőket megállítják az intézmény kérdezőbiztosai és útirányukról, utazásuk céljáról, a választott útvonalról, sőt jövedelmükről érdeklődnek, a sofőrök azonban nem kötelesek minden kérdésre válaszolni. A felmérés célja az, hogy azonosítsák a legforgalmasabb útszakaszokat.
A programban részt vesznek a közúti rendőrség egységei. A kérdezőbiztosok nem jegyzik fel a gépjárművek rendszámát és nem érdeklődnek a gépkocsivezetők, vagy utasaik kilétéről. (Radio România Actualităţi)
Székely Ervin – RADOR