Börtönnel büntetné a volt igazságügyi miniszter az ittas, vagy kábítószeres sofőröket
Robert Cazanciuc, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora bejelentette, hogy ismét beterjeszti a parlamentbe a 2019-ben általa kezdeményezett, ám akkor visszautasított törvényjavaslatot. A politikus azzal indokolta a szigorúbb szabályozás szükségességét, hogy tavaly Románia már ötödjére foglalta el Európában az első helyet az egy főre jutó közúti balesetek számát tekintve és az ezekben elhalálozott személyek száma megközelíti az 1800-at. A rendőrség és az Igazságügyi Minisztérium adatai szerint évente 20 ezer büntetőügyet indítanak ittas, illetve kábítószeres vezetés miatt. A jogszabály-tervezet szerint ugyancsak börtönbüntetés járna a jogosítvány nélküli vezetésért, ha a gépkocsit vezető személy halálos kimenetelű balesetet okozott. (Radio România Actualităţi)
A héten várható az energiaárakat maximáló sürgősségi kormányrendeletet módosító jogszabály végszavazása
A koalíció pártjai által egyeztetett szöveg értelmében senki sem fizethet 1,3 lejnél többet egy kW/h villamos-energiáért. A jogszabály tartalmazza az elektromos energia MW/h-kénti 450 lejes áron való központi közbeszerzésének módszertanát is.
Ugyanakkor ma a Képviselőházba várják Marius Budăi munkaügyi minisztert azért, hogy beszámoljon arról, hogyan képzeli el a kormány a szolgálati nyugdíjakra vonatkozó szabályozás reformját. A jelenlegi törvény módosítását a kabinet az Országos Helyreállítási Terv keretében vállalta, a határidő pedig az év vége.
A Képviselőháznak döntenie kell arról is, hogy jóváhagyja-e Daniel Tudorache, a főváros első kerületének volt polgármestere esetében a politikus tulajdonában lévő elektronikus adathordozók átvizsgálását. A volt elöljáró ellen azért indult bűnvádi eljárás, mert a nyomozó-hatóságok szerint a világjárvány idején túlárazott eszközöket vásárolt az intézmény nevében.
A héten sor kerül a Szenátus és a Képviselőház együttes ülésére is amelyen a honatyák meghallgatják Klaus Iohannis államfő beszámolóját, amelyben egybek mellett szó lesz arról, hogy az Egyesült Államok és Spanyolország két radart épít az ukrajnai határ közelében azért, hogy javítsa a NATO légelhárító és rakétaelhárító képességét. (Radio România Actualităţi)
Ma kezdődik az elektromos háztartási berendezések roncsprogramjának idei második kiadása
Ez alkalommal a program egy előzetes szakasszal indul, amelyben azon személyek online feliratkozását várják, akik alacsonyabb fogyasztású eszközökre szeretnék cserélni jelenleg használt berendezéseiket. A régi készülékekért adható voucherek értéke a laptopok esetében 500, a mosó- és mosogatógépek, ruhaszárítók, légkondicionáló berendezések, hűtőszekrények esetében 400, a táblagépek esetében 300, míg a porszívók esetében 200 lej. (RADOR Hírügynökség)
Bogdan Aurescu külügyminiszter lesz a társelnöke a Moldova Köztársaság támogatásáról szóló harmadik miniszteri értekezletnek
A kezdeményezést ez év tavaszán hozta létre Románia, Németország és Franciaország. A mai párizsi megbeszélések fő témája az, hogy egy gyorssegélyben részesítsék Moldova Köztársaságot, amelyik nagyon komoly energiaügyi, gazdasági és humanitárius gondokkal küzd, tekintettel az Orosz Föderáció által Ukrajna ellen indított brutális agresszió nemzetközi következményeire. Az eseményen részt vesz Emmanuel Macron francia és Maia Sandu moldovai elnök is. A megelőző, bukaresti miniszteri értekezleten a résztvevők eldöntötték egy 615 millió eurós támogatás folyósítását Kisinyovnak. (Radio România Actualităţi)
NATO-hadgyakorlat kezdődik ma Brassó megyében és a nagysinki katonai támaszponton
A „Black Scorpions” elnevezésű gyakorlaton, amelynek célja a katonák közös kiképzése és az egységek közötti kohézió erősítése 600 romániai mellett franciaországi, portugáliai, lengyelországi és az Egyesült Államokból érkezett katona vesz részt.
A hadgyakorlat pénteken fejeződik be. (Radio România Actualităţi)
Székely Ervin