2023. február 28.

 

Az Alkotmánybíróság ma tárgyalja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) óvását a polgármesterek és a megyei tanácsok vezetőinek juttatásait növelő törvény ellen

A törvény 2000 lejjel növeli a szóban forgó tisztségviselők juttatásait. Az USR többek között arra hivatkozik, hogy a törvény nem jelöli meg az emelések finanszírozásának forrását. A kezdeményezés azonban nem akadályozza meg a többi köztisztviselői kategória fizetésének augusztus 1-jén történt emelését. Az Alkotmánybíróság ma tárgyalja a kiberbiztonsági törvénnyel kapcsolatos óvást is. Az USR és a Forța Dreptei azt kifogásolta, hogy ez a dokumentum súlyosan sérti az állampolgárok személyiségi jogait. A két párt többek között azt állítja, hogy a kiberbiztonsági technikai szolgáltatók százezreit köteleznék arra, hogy bírói végzés nélkül adjanak ki információkat ügyfeleikről. (Radio România Actualităţi)

A kormánykoalíció úgy döntött, hogy munkacsoportot hoz létre a szolgálati nyugdíjakról szóló törvénytervezet módosításainak kidolgozására, összhangban a Világbank és az Európai Bizottság legutóbbi ajánlásával

A PSD tegnap közölte, hogy a csoportban részt vesz majd az összes, jelenleg a szolgálati nyugdíjakat kezelő miniszter. A cél az, hogy csökkentsék az ezekre a nyugdíjakra fordított GDP-arányos kiadásokat, biztosítsák a méltányosságot a járulékalapú rendszerben lévőkkel szemben, és teljesítsék a Románia által az Országos Helyreállítási Tervben (PNRR) vállalt kötelezettségeit, hogy országunk fel tudja használni az összes rendelkezésre álló európai alapot. A szolgálati nyugdíjakban részesülők nyugdíjkorhatárát fokozatosan a járulékalapú rendszerben meghatározott szintre emelik. A nyugdíj nem lesz magasabb, mint a szolgálati idő alatti fizetés, és csak legalább húsz év szolgálati idő után adható azokban a szakmákban, amelyekre ez az ellátás vonatkozik. A korengedményes nyugdíjazás szintén csak kivételes esetekben lesz megengedett. (Radio România Actualităţi)

Ma temetik el Mihai Șora-t

A szertartásra 13 órakor kerül sor a bukaresti Fehér templomban. Azok, akik szeretnének végső búcsút venni a filozófustól ugyanezen a helyen tehetik meg. A koporsó a holttesttel tegnap este óta ott van. Mint arról korábban hírt adtunk, Mihai Șora szombaton hunyt el Bukarestben 106 éves korában. (Radio România Actualităţi)

Temes megyében ma folytatódik a víz kiszivattyúzása az elárasztott háztartásokból

Ugyanakkor az érintett területeken felmérik a károkat és meghozzák a szükséges katasztrófavédelmi intézkedéseket. A tűzoltók egész éjjel dolgoztak, hogy Bálinc és Nagybodófalván közel hatvan elárasztott háztartásból eltávolítsák a vizet. A víz tegnap este óta kezdett apadni, de a helyiek még mindig elégedetlenek azzal, hogy a Bega folyó védőgátjainak hiánya miatt minden évben árvizeket kénytelenek elszenvedni. Az áradások a megye más településein is gondot okoztak, többek között Rekettyőn, Facsádon, Hosszúszabadin, Lugason és Bégamonostoron – közölte Alina Bujancă, a közszolgálati rádió tudósítója. Szatmár, Krassó-Szörény és Temes megyében 16 óráig még mindig narancssárga árvízkód van érvényben a folyókon. Emellett jövő éjfélig sárga árvízveszélyes kód van érvényben Máramaros, a Körösök vidéke, Bánság és Erdély folyóinak körzetében. (Radio România Actualităţi)

Ma véget ér az italgyártók és -kereskedők regisztrációja a göngyölegáru garancia-visszatérítési rendszer adatbázisába

Ezzel a világszerte sikeres módszerrel a vásárlók 0,50 lejes garanciát fizetnek, amikor italt vásárolnak. A rendszer az üvegből, műanyagból vagy fémből készült, 0,1 liter és 3 liter közötti térfogatú, nem újratölthető elsődleges csomagolásokra vonatkozik. A termékeket egy meghatározott logóval fogják jelölni, és a csomagolás kiürítése után a fogyasztónak a visszavételi pontok egyikére kell vinnie azt. A garancia-visszavételi rendszer idén november 30-tól lép életbe. Az állampolgárok tájékoztatása érdekében a Szabadkereskedelmi Koalíció ma 11:00 órától online vitát szervez a kérdésről. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin