2024.április 29.

 

Az ortodox és görögkatolikus keresztények hétfőn, a húsvét előtti utolsó héten kezdik a nagyhetet

Ebben az időszakban a hívők Krisztus szenvedésére emlékeznek. A templomokban az ortodox keresztények különleges vecsernyéken vesznek részt, amelyeket déniának neveznek, és amelyek Jézus Krisztus életének utolsó pillanatait idézik fel, mielőtt keresztre feszítették volna. A legfontosabbak a 12 evangélium nagycsütörtöki déniája és a nagypénteki úrvacsora déniája. (Radio România Actualităţi)

A fővárosi közgyűlési képviselők hétfőn vitatják meg azt a határozattervezetet, amely 3000 négyzetméternyi földterület átadását írja elő az országos erdőalapból a Fővárosi Önkormányzat kezelésébe

A földterületen utakat kívánnak építeni a „Greenfield” nevű lakóparkban élők számára. A szóban forgó telek jelenleg köztulajdonban van, és az Ilfovi Erdészeti Hivatal kezeli. A földterület a harmadik parcella, amelyre szükség van ahhoz, hogy megnyílhasson a „Greenfieldre” vezető út, miután a Fővárosi Tanács két másik erdei utat kért a kormánytól. Az ülés napirendjén szerepel továbbá egy olyan tervezet, amely szerint jövőre az infláció mértékével, azaz 10,4%-kal emelnék a helyi adókat Bukarestben. Szintén vitára bocsátanak egy tervezetet, amely mintegy tízezer, gazdával rendelkező közönséges fajtájú kutya mikrochipekkel való ellátásáról és ingyenes sterilizálásáról szól. (Radio România Actualităţi)

Ma osztják ki a Gopo-díjakat

Az elismeréssel az elmúlt év legjobb román filmjeit jutalmazzák. A fővárosi Nemzeti Színházban tartandó gálán a díjakat első alkalommal Claudiu Teohari stand-up komikus, a közönség által Teo néven ismert előadóművész fogja átadni. A legjobb film kategóriában a Szabadság a favorit 14 jelöléssel, őt követi az Északra 13 jelöléssel és a Ne várj túl sokáig a világ végére 11 jelöléssel. A legjobb rendezői kategóriában Bogdan Mirică a „Főnök”, Tudor Giurgiu a „Libertate” és Cristi Puiu az „MMXX”, Radu Jude a „Ne várj túl sokáig a világ végére” és Mihai Mincan az „Észak felé” között dől el. Rodica Manache és Dan Nuțu színészeket életművükért díjazzák, és különdíjat kap Adrian Ștefănescu kaszkadőr. (Radio România Actualităţi)

Aszályra figyelmeztetnek a meteorológusok

Az őszi búzát illetően Moldva, Dobrudzsa és Olténia nagy területein, valamint helyenként Munténia és Erdély területein mérsékelt, illetve súlyos aszály van. Az Országos Meteorológiai Igazgatóság szerint a nedvességtartalom alacsony és különösen alacsony ezekben a régiókban nagy területeken. A hidrológusok közlése szerint a Duna vízhozama az ország bejáratánál, a Báziás szakaszon a következő napokban másodpercenként 5100 köbméterre csökken, ami az áprilisi sokéves átlagok alatt van. A Vaskaputól lefelé a vízhozam szintén általában csökken, kivéve az időszak első részében, amikor a Calarasi-Tulcea szektorban növekedés várható. Az ország folyói tekintetében a hidrológusok előrejelzése szerint a napi átlagos vízhozam május 4-ig, szombatig általában csökken. (Radio România Actualităţi)

Gabriela Firea és Sebastian Burduja is iktatták jelöléseiket Bukarest főpolgármesteri tisztségére

Gabriela Firea, aki a Szociáldemokrata Párt (PSD) nevében pályázza meg a főpolgármester jelöltséget, vasárnap nyújtotta be a választási hivatalnak a jelölésére vonatkozó iratokat. Kijelentette, hogy modern Bukarestet akar, hatékony közigazgatással, amely a politikai színezettől függetlenül minden kerületi polgármesterrel való együttműködésen alapul. Két nappal ezelőtt Sebastian Burduja, akit a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogat a főpolgármesteri tisztségre, szintén nyilvántartásba vette jelöltségét. Aközszolgálati rádió tudósítója, Alina Bordeiașu elmondta, kik akarnak még főpolgármesterek lenni.

Riporter: A bukaresti főpolgármester-jelölti versenyben a jelenlegi polgármester, az Egyesült Jobboldali Szövetség által támogatott Nicușor Dan, a Szociálliberális Humanista Párt által támogatott Cristian Popescu Piedone és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által támogatott Mihai Enache is indult. Kedd az utolsó nap, amikor a június 9-i helyhatósági választásokra még leadhatják jelentkezéseiket a jelöltek. Az Avangarde vasárnap közzétett új közvélemény-kutatása viszont azt mutatja, hogy a bukaresti polgárok szavazási szándékát tekintve a jelenlegi fővárosi főpolgármester, Nicușor Dan áll az első helyen, 31 százalékkal. Őt Gabriela Firea követi 24%-kal, Cristian Popescu Piedone pedig 20%-kal. Ha jövő vasárnap tartanák a bukaresti főpolgármester-választást, Sebastian Burduja 15%-ot, Mihai Enache pedig 7%-ot kapna. A felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele szerint jó döntés volt a PSD-PNL szövetség részéről a közös jelölt, Cătălin Cîrstoiu leváltása, míg 18% szerint rossz döntés volt. Az Avangarde közvélemény-kutatás április 24-27. között készült a PSD megbízásából, Bukarestre reprezentatív, 1150 fős mintán, a hibahatár plusz-mínusz 2,9%. (Radio România Actualităţi)

Székely Ervin