2024. október 28.

A Metrou Közlekedési Dolgozók Szakszervezete és a Metrorex vezetősége újra összeül a kollektív munkaszerződés megtárgyalásáért

A tervek szerint hétfőn találkozik a Metrou Közlekedési Dolgozók Szakszervezete és a Metrorex vezetősége a kollektív munkaszerződés megtárgyalásáért. A megbeszéléseket e hónap végéig meghosszabbították, de ha kudarcba fulladnak, legfeljebb három héten belül általános sztrájkot robbantanak ki, közölték a szakszervezeti tagok, akik béremelést követelnek és azt állitják, hogy egyes, hatályban lévő törvényeket nem alkalmaznak korrektül, mint amilyen például a vasúti személyzet státusza, amely előírja a fizetések aktualizálását a gazdaság bruttó minimálbérének megfelelően. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

A román munkaadók szerint növekednek az árak az építőiparban és a kiskereskedelemben

A román munkaadók becslése szerint az idei év végére az építőiparban és a kiskereskedelemben növekednek az árak, de ugyanakkor a szolgáltatásban foglalkoztatottak számának viszonylagos stabilitását prognosztizálják. Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) által közölt adatok szerint az építőipari munkák ára mintegy 23%-al, az áru- és szolgáltatásszektorban pedig 20%-al emelkedik. A munkaadók úgy látják, hogy az eladási árak, illetve a szolgáltatások számlázási árai mérsékelten növekednek, mintegy 15%-al, amint az INS-felméréséből is kiderül.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

A Nuclearelectrica részvényesei jóváhagyják a cernovodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának megépítésére vonatkozó szerződést

A Nuclearelectrica részvényesei a november 14-i közgyűlésen hagyják jóvá a cernavodai atomeőrmű 3-as és 4-es reaktorának megépítésére vonatkozó szerződést, jelentette be Sebastian Burduja energiaügyi miniszter. A projektet három amerikai, kanadai és olasz cégből álló nemzetközi konzorcium valósítja meg, amelyek hét milliárd dollárral járulnak hozzá a projekt finanszírozásához. A szerződés aláírására az azerbajdzsáni Bakuban november 17-én tartandó klímakonferencián kerül sor. „A cernavodai atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának projektje a legfontosabb lépés a nemzeti energiarendszer szempontjából, fűzte hozzá az energiaügyi miniszter.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

Az elmúlt 30 napban 3,3%-kal nőtt egy liter benzin átlagára

Az elmúlt 30 napban 3,3%-kal nőtt egy liter benzin átlagára, Bukarestben 7,09-7,18 lej volt. Ugyanebben az időszakban a gázolaj literenkénti átlagára 2,3%-kal nőtt, ami azt jelenti, hogy a szabványos gázolajat 7,10-7,19 lej közötti áron árulták fővárosban. Az emlitett időszakban Románia az Európai Unióban a 7. helyen, a legolcsóbb benzint kínáló országok élén állt, és a 9. helyen, ami a legalacsonyabb gázolaj árát illeti.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

Október 28-a az utolsó nap az aszály sújtotta gazdálkodók állami támogatásának igénylésére

Hétfőn jár le az aszály sújtotta gazdálkodók állami támogatás igénylésének határideje. A támogatás 39 terményre vonatkozik, köztük búza, rozs, árpa, repce, napraforgó vagy kukorica, a dokumentumokat a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságokhoz kell benyújtaniuk. A közvetlen támogatásban azok a termelők részeülnek, akik a tavaly őszi, illetve a nyári termésük legalább 30%-át elveszítették. A támogatás maximális értéke 1 000 lej hektáronként, ha a veszteségek száz százalékosak. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 10.28)

Rozália Gănciulescu