Ma nyitja meg kapuit a Craiovai Gaudeamus könyvvásár
A Román Rádiótársaság által szervezett Gaudeamus Karaván idén is országos turnéra indul, s – a hagyományoknak megfelelően – Craiován kezdődik, a Marin Sorescu Színház előcsarnokában. A szervezők arról tájékoztatták a közszolgálati rádió hallgatóit, hogy a vásár idején több tucat kulturális rendezvényre kerül sor. A Gaudeamus könyvvásár a hét végéig látogatható, a belépés ingyenes. (Rador Hírügynökség)
Az úgynevezett „kapzsisági adóról” egyeztetett Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE elnöke és a Koalíció a Fejlesztésért Egyesület
A közérdekű beruházási és költségvetési-adóügyi kérdésekben foganatosított egyes intézkedésekről, bizonyos jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről, valamint egyes határidők meghosszabbításáról szóló 2018/114-es sürgősségi kormányrendelet volt a megbeszélések tárgya. A Szenátus elnöke elmagyarázta, hogy a jogszabály kibocsátásának egyik oka az volt, hogy a banki kamatok mértéke a román cégek számára elviselhetőbb legyen. A politikus hozzátette, hogy miután valamennyi érdekelt féllel egyeztettek, várható, hogy újabb döntést hoznak ebben a kérdésben. (Rador Hírügynökség)
Tegnap Bukarest helyi tanácsa határozatot fogadott el két vállalat létrehozásáról, amelyek átvennék a RADET távfűtési szolgáltató vállalattól a fővárosi meleg víz és a fűtés-szolgáltatást
A határozat-tervezetet Gabriela Firea főpolgármester-asszony kezdeményezte arra a körülményre való tekintettel, hogy a közeljövőben várható a RADET elleni csődeljárás megnyitása, amelyet a csődbíró már a mai nap folyamán bejelenthet. A határozat célja az, hogy a fővárosi fűtés és melegvíz-szolgáltatás folyamatosságát megőrizzék – hangsúlyozta Gabriela Firea. (Radio România Actualităţi)
A Külügyminisztérium tegnap külön rovatot nyitott honlapján amelyben a május 26-án sorra kerülő európai parlamenti választásokkal kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatja az érdeklődőket
A külföldi szavazóhelyek listáját – a törvényes rendelkezéseknek megfelelően – legkésőbb 30 nappal a választások előtt fogják közzétenni. A kormány a mai ülésén fogja jóváhagyni az európai parlamenti választásokon használatos választási névjegyzékek és a szavazócédulák formanyomtatványát. (Rador Hírügynökség)
Szezonmunka-lehetőség Spanyolországban
Az Országos Munkaerő-foglalkoztatottsági Ügynökség az Európai Unió Foglalkoztatási Mobilitás Portálja, az EURES România révén felvételt hirdet 150 gyümölcsszedő és csomagoló szezonmunkás számára, spanyolországi munkahelyekre. A válogatásra Râmnicu Vâlcean 2019 március 14-én és 15-én 9.00 órai kezdettel kerül sor a Traian utca 98-as számú épületben. A 150 munkahelyet felajánló Queralt cégcsoport Spanyolország Lleida régiójában tevékenykedik és gyümölcs-termesztésre, illetve forgalmazásra szakosodott (elsősorban almát, cseresznyét nektarint, őszibarackot termesztenek). Az alkalmazozttaknak a mezőn, illetve a gyárban kell dolgozniuk. Az előbbi esetben a munka pedig gyümölcsszedés, a fák nyírása, az utóbbiban pedig a gyümölcsöket kell a ládákban és a dobozokban elrendezni. A 150 munkahely közül 100-at nőknek, 50-et pedig férfiaknak tartanak fenn. A szerződés időtartama 2019 áprilisa és szeptembere közötti időszak, amelyet esetenként novemberig meghosszabbíthatnak. (Radio România Actualităţi)
Székely Ervin, Rador