2022. október 12.

Európai szakértők vizsgálják azt, hogy Románia teljesítette-e a schengeni csatlakozás technikai feltételeit

A közösségi tisztviselők kedden Bukarestben voltak, miután korábban meglátogatták a szerb határon lévő moraviţai határátkelőt és a temesvári menekülteket befogadó központot. A szakértők arra voltak kíváncsiak, hogyan akadályozzák meg a hatóságok az illegális bevándorlást. Mihai Ritivoiu, Temes megye prefektusa a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a megye illetékes állami szervei teljesítették vállalásaikat és nem akadtak gondok a belügyi szervek működésével kapcsolatban.

Ma Romániába érkezik Mark Rutte, holland miniszterelnök és a hivatalos tárgyalásokon valószínűleg szóba kerül hazánk schengeni csatlakozásának kérdése is, tekintettel arra, hogy Hollandia az egyetlen olyan ország, amelyik következetesen ellenezte Románia belépését a schengeni övezetbe. Mark Rutte ellátogat a Nagysinkre, ahol találkozik Klaus Iohannis államfővel.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a Transtelexnek azt nyilatkozta, hogy az ukrajnai háború paradigmaváltást hozott az Európai Unióban hazánk schengeni csatlakozásával kapcsolatban. A politikus szerint euró-milliárdokban mérhető a csatlakozás gazdasági haszna. Az Európai Parlament a múlt héten megvitatta Románia csatlakozását a schengeni övezethez. Bár a szavazás csak a jövő hét szerdáján várható, a felszólalásokból kitűnt, hogy a képviselők nagy többsége pártállástól függetlenül támogatja a csatlakozást. A végső döntést a kérdésről azonban az EU Bel- és Biztonságügyi Tanácsa hozza meg december 8-án – írta a Transtelex.

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter a közelmúltban azzal érvelt a parlamentben az igazságügyi törvények módosítását előíró jogszabályok elfogadása mellett, hogy az feltétele az ország schengeni csatlakozásának és a romániai igazságügy átvilágítása és ellenőrzése megszüntetésének.

Korábban Adrian Năstase, volt miniszterelnök bejelentette, hogy nem vásárol holland termékeket mindaddig, amíg Hollandia ellenzi Románia csatlakozását a határőrizet nélküli közösségi térhez. (RADOR Hírügynökség)

Enyhén csökkentek a bérek

A bruttó átlagjövedelem augusztusban 6348, a nettó pedig 3933 lej volt, ami enyhe csökkenést mutat a júliusban mért adatokhoz képest – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva azonban az átlagos nettó jövedelem közel 13 százalékkal emelkedett. A leglátványosabb béremelkedést az informatikai szektorban mérték, míg a legkisebbet a ruhagyártásban. (Radio România Actualităţi)

Közel 16 százalékos a szeptemberi infláció

A múlt hónapban 15,88 százalékos volt a pénzromlás. Ez az érték augusztusban 15,32 százalék volt. A tavalyi év hasonló időszakához képest az infláció 19 százalékos volt. Szeptemberhez viszonyítva a legnagyobb mértékben az élelmiszerek (19%), fogyasztási cikkek (16%) és a szolgáltatások (6%) árai emelkedtek. A legnagyobb áremelkedést jegyző termékek toplistáját a földgáz vezeti 70 százalékkal, ezt a cukor (49%), étolaj és állati eredetű fehérjéket tartalmazó készítmények (45%), száraztészták és tejtermékek (25-34%) követik. Az INS szerint a régió más országaiban sem jobb a helyzet. Az infláció szeptemberben Magyarországon több mint 20, Csehországban pedig több mint 18 százalék volt. (Radio România Actualităţi)

Fel nem robbant bombát találtak egy lakóház közvetlen közelében az Arad megyei Mácsán

A robbanószerkezet egy ház alapjától mindössze 30 cm-re volt a föld alatt. Akkor találtak rá, amikor az ingatlan tulajdonosa a szennyvíz elvezetésére szolgáló csöveknek ásott egy árkot. Amikor a férfi felfedezte, hogy mit talált, értesítette a hatóságokat a 112-es segélyhívó számon. Az Arad megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének (ISU) közlése szerint a bombát biztonságos körülmények között elszállították és elhelyezték, mindaddig, amíg megsemmisítik. Az ISU arra kéri azokat, akik hasonló felfedezéseket tesznek, hogy azonnal értesítsék hatóságokat, ne érintsék meg a bombákat és ne gyújtsanak tüzet azok közelében. (Radio România Actualităţi)

Szennyvíz-elvezetést és útjavítást finanszíroz a Fejlesztési Minisztérium

Újabb tizenkét, az Anghel Saligny közművesítési programon keresztül finanszírozott beruházás kapott zöld utat – jelentette be Cseke Attila tárcavezető.

A Kovászna megyei Sepsibodok községhez tartozó Oltszem és Zalán településeken kiépítik a szennyvízhálózatot, Hargita megyében, Szentegyházán és Szilágy megyében, Krasznahorvát településen pedig az utakat korszerűsítik. A Fejlesztési Minisztérium vezetője összesen 12 új finanszírozási szerződést írt alá, több mint 150 millió lej értékben.

„A célunk az, hogy az alapvető közszolgáltatási infrastruktúrát minél több településen, minél több család számára biztosítsuk. Ezért olyan beruházásoknak biztosítunk forrásokat, amelyek segítségével ivóvizet vezetünk be, utakat korszerűsítünk, szennyvíz- és gázhálózatot építünk ki” – nyilatkozta Cseke Attila.

Székely Ervin