Romániában a lakosság mintegy 10 százaléka fogyasztott tiltott drogokat
Az Országos Kábítószer-ellenes Ügynökség 2021-es év adatait összefoglaló jelentése szerint tíz román közül legalább egy egyszer fogyasztott tiltott drogokat. A 2021-es évre vonatkozó éves jelentés irányadónak számít valamennyi szakember számára a romániai drogfogyasztást illetően. A legtöbb fogyasztó a 15–34 év közötti korcsoportból kerül ki. Az új pszichoaktív anyagok esetében a legfiatalabb fogyasztó 13 éves a saját bevalláson alapuló adatok szerint.Az egyik leginkább elterjedt tiltott drog Romániában a marihuána, amely az iskolások körében is népszerű. Regionális bontásban Bukarestben és a fővárost körülvevő Ilfov megyében van a legtöbb drogfogyasztó. Ugyanakkor több mint háromezer drogfogyasztó kért segítséget szakembertől, ami 10 százalékos csökkenés az előző évhez képest. 2021-ben 30 olyan kimutatható haláleset volt, amit drogfogyasztás okozott, 25-en túladagolás miatt vesztették életüket. A halálesetek száma csökkenőben van. Emellett az elmúlt egy évben a drogfogyasztó páciensek egyötödéről derült ki, hogy HIV-fertőzöttek. A tiltott szerek piacán főleg a marihuána és a kokain érhető el egyre nagyobb mértékben.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.21)
Az egészségügyi szolgáltatások elszámolását szabályozó keretszerződés-tervezet újdonságai
A háziorvosok jobban definiált szerepe és vonzása a hátrányos helyzetű térségekbe – egyebek mellett ezek az egészségügyi szolgáltatások elszámolását szabályozó és jelenleg társadalmi vitára bocsátott keretszerződés-tervezet újdonságai. Az Országos Egészségbiztositó Pénztár (CNAS) szerint, a cél az, hogy a háziorvosok még inkább vegyenek részt a lakosság egészségét nagymértékben befolyásoló betegségek korai felismerésében, biztosítva a jegyzékben szereplő páciensek számára a megelőző konzultációt. A hatóságok további célja, háziorvosok vonzása a hátrányos helyzetű térségekbe, anyagi ösztönzésekkel. Az új keretszerződés lehetőséget teremt a krónikus betegségek monitorizálására, távkonzultáció révén. A CNAS képviselői közölték azt is, hogy a jövő hónap első felében megjelenik a keretszerződés alkalmazására hívatott módszertani szabályok tervezete is.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.21)
Az alacsony jövedelmű románok nagy számban folyamodtak az energiakártya nyújtotta lehetőséghez
Az alacsony jövedelmű románok nagy számban folyamodtak az energiakártya nyújtotta lehetőséghez, már az első órákban, amikor működőképes lett a kártya, kilenc ezer kifizetés történt, összesen három millió lej értékben. A szegény és sebezhető emberek kiemelt megsegítésére kiutalt energiakártya összértéke 14 ezer lej, ennek eslő részét, hétszáz lejt, most utalták ki és június végéig használató fel. Háromféle fizetési mód van: közvetlenül a postásnál, a Román Posta hivatalainál, illetve a posta honlapján található online alkalmazás révén. A Román Posta igazgatója, Valentin Ştefan szerint az emberek hajlamosak közvetlenül a postaivataloknál fizetni, noha sokkal kényelmesebb az otthonról történő fizetés. A postás haza is hívható a Call Center 031.9966-os telefonszámon, illetve a kifizetés közvetlenül is kérhető, amikor kihozza a nyugdíjat vagy a postát. Az online fizetés a Posta honlapján található „Energiakompenzáció” menüpontban történik, ahol a kedvezményezett lépésről lépésre útmutatást kap, és e-mailben vagy értesítésben kap visszaigazolást, ha valamelyik feltöltött dokumentum nem megfelelő. Marcel Boloş európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter leszögezte, hogy az embereknek nem kell aggódniuk, mert nem áll fenn annak a veszélye, hogy nem kapják meg a támogatást, ha a törvény szerint jogosultak rá.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG -02.21)
A Szeizmikus Kockázatelemzési Tárcaközi Bizottság első ülését a Victoria-palotában tartja
A testületet a kormány hozta létre a múlt héten Gorj megyében bekövetkezett földrengések nyomán. Feladata, hogy meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyekkel a lakosságot és az infrastruktúrát fel kell készíteni földrengések esetén. A bizottság első ülésére a Victoria-palotában kerül sor. Nicolae Ciucă miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány vállalja a veszélyben lévő infrastrukturális létesítmények konszolidációjával kapcsolatos döntések alkalmazását. Az Oktatási Minisztérium nyilvántartásában található, első fokú szeizmikus kockázati besorolásban szereplő iskolák helyzetét sürgősségi eljárással felmérik és minden szükséges konszolidációs munkát finanszíroznak, fűzte hozzá a miniszterelnök. Eközben Gorj megyében a helyi hatóságok számba vették a földrengések okozta károkat, és mint megjegyezték 11 iskola esetében vannak gondok az épülettestekkel, Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu ) pedig több mint 100 épület van nagy veszélyben.(RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 02.21)
Rozália Gănciulescu