A héten indul a „Helyi Roncsautó-program”, amelynek keretében régi autókat lehet leselejtezni anélkül, hogy újat kellene vásárolni
Ez a negyedik kísérlet a program elindítására, amelynek legutóbb tavaly szeptemberben kellett volna elkezdődnie, de késett.
Az első szakaszban, amely április 21-28. között zajlik, az önkormányzatok nyújthatják be a kérelmeket és a kapcsolódó dokumentációt, majd a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága kihirdeti az egyéni pályázók jelentkezési határidejét és a kiutalt összegeket.
A tulajdonosok minden egyes használatból kivont autó után 3000 lejt kapnak, de a következő három évben nem vásárolhatnak Euro 5 alatti szennyezési normájú autót. (Radio România Actualităţi)
Latin-amerikai turnéra indul Klaus Iohannis
Az államfő ma Brazíliában kezdi meg latin-amerikai körútját, amelynek keretében hivatalos látogatást tesz Chilében és Argentínában is, azzal a céllal, hogy újraindítsa a magas szintű párbeszédet, valamint a politikai és diplomáciai kapcsolatokat számos fontos területen ezekkel az országokkal.
Sajtóközleményében az elnöki hivatal megjegyzi, hogy Latin-Amerika egy sor OECD-tagállamot vagy a szervezethez csatlakozni készülő országokat egyesít, olyan feltörekvő gazdaságokkal, amelyek globális szinten jelentősen hozzájárulnak vagy hozzájárulhatnak az élelmiszer-, energia- vagy klímabiztonsághoz, a járvány utáni gazdasági fellendüléshez és a fenntartható fejlődéshez. Az államfő április 26-ig tartó hivatalos látogatásainak fő célja, hogy az Európai Unió és a NATO tagállamaként, Ukrajna közvetlen szomszédjaként ismertesse Románia álláspontját és értékelését az Oroszország által a szomszédos országban kirobbantott illegális háborúról és hatásainak elhárításáról. (Radio România Actualități)
Átfogó közúti ellenőrzések várhatók
Ezekben a napokban az összes uniós tagállamban nagyszabású sebességellenőrzési akció zajlik. Romániában pénteken kerül sor az akcióra, amikor a közlekedési rendőrök a gyorshajtás és más szabálysértések megelőzése érdekében végeznek ellenőrzéseket. A román rendőrség főfelügyelősége arról tájékoztatta a sajtót és az érdekelteket, hogy a román rendőrség összes forgalomfigyelő és sebességmérő berendezését bevetik. Az év eleje óta hazánkban a gyorshajtás csaknem kétszáz súlyos közúti balesethez vezetett, több mint nyolcvan halálos áldozattal és mintegy százötven sérüléssel. Valójában a sebesség okozta országszerte a súlyos balesetek közel húsz százalékát – áll a felügyelőség által ismertetett közleményben. (Radio România Actualități)
A Broadway-en már nem, de Bukarestben még megtekinthető az Operaház fantomja
A népszerű musical 35 év és közel 14 000 előadás után ma véget ért a Broadway-n, azonban így is rekordot döntött, hiszen fennállása óta ezt a darabot játszották legtöbbször a new-yorki színházi negyedben. A Broadway leghosszabb ideig futó musicaljében olyan legendák játszottak, mint Michael Crawford, Sarah Brightman és Judy Kaye. Az 1988-as bemutató óta a párizsi opera pincéjében rejtőzködő, a balerina Christinába beleszerető szellem története közel 1,5 milliárd dolláros bevételt hozott, közel 20 millió nézőt vonzott, és mintegy 6500 alkalmazottat, köztük 450 színészt képzett ki. Március 31-től Az operaház fantomja című musicalt a Bukaresti Nemzeti Operában játsszák. (Radio România Actualități)
Az óvodások, az általános- és középiskolai tanulók holnap térnek vissza az osztályokba az idei tanév utolsó moduljára
Elsőként a 12. osztályosok fejezik be az iskolát, akik június 2-án, a 8. osztályosok pedig egy héttel később, június 9-én. A többi gyerek számára a tanév június 16-án ér véget, és ez a modul magában foglalja a II., IV. és VI. osztályosok országos felmérőit, amelyek május 9. és 25. között lesznek. (Radio România Actualități)
Ervin Szekely, RADOR