Első államfő-miniszterelnök találkozó
Klaus Iohannis államfő és Dacian Cioloş miniszterelnök a Cotroceni palotában megtartotta első találkozóját az új kormány beiktatása után. A felek közötti megbeszélések olyan időszerű problémékra összpontosultak, mint a menekültek helyzete és a jövő évi költségvetés tervezete. A találkozó után a miniszterelnök a Victoria palotában informális ülést tartott az új kormány tagjaival. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.24)
A szenátus jogi bizottsága megszavazta Dan Şova előzetes letartóztatását
A jogász-szenátorok öt szavazattal, kettő ellenében és három tartózkodás mellett megszavazták Dan Şova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatatását, akit befolyással való üzérkedéssel gyanusitanak: állitólag közbenjárt a govorai hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadási szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét. A szenátus jogi bizottságának véleményezése konzultativ jellegű lévén, hogy a végső döntést a plénum hozza meg szerdán. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.24)
Románia kevés költségvetési forrást biztosit az oktatásnak
Románia uniós szinten az utolsó helyen szerepel, ami az oktatásra forditott költségvetést illeti, nyilatkozta az Európai Bizottság bukaresti képviselője. Angela Filote reményének adott hangot, hogy a jövő évi költségvetés nagyobb összeget irányoz elő az oktatás számára. „Az oktatás szintje kihat nemcsak a gazdaságra, de a lakosságra is, mivel egy megfelelő oktatási szinttel rendelkező lakosságot kevésbé fenyeget a társadalmi kiszoritás veszélye. Romániában sok gyermeknek még tankönyve sincs, s e jelenség főleg vidéki környezetben, illetve a hártányos helyzetben levő közösségek szintjén nyilvánul meg. Egy európai államnak elsődleges kötelessége, hogy minden iskolásnak biztositsa a tankönyveket”, hangsúlyozta Angela Filote. Megjegyzendő, hogy kedden bemutatták a „Nevelés és Képességfejlesztés Közlönye 2015” elnevezésű dokumentumot, amelyet nemrég az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Igazgatósága adott ki. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.24)
Megreformálják a PNLT-t
A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) átszervezik, közölte kedden Ionuţ Stroe, a párt szóvivője, megjegyezve, hogy a liberálisok szigorú feltételekhez kötik a jövő évi választásokon induló jelöltek megnevezését. A kritériumokat a PNL Országos Tanácsa december 11-től vitatja meg és fogadja el. „A feltételek között szerepel az integritás, szakmai felkészültség és az új szemlélet. A PNL megreformálása során főleg belső erőforrásokra összpontositunk”, fűzte hozzá a szóvivő, úgy vélve, hogy az integritással kapcsolatos kritériumok elfogadása minden bizonnyal kiváltja több párttag elégedetelenségét. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.24)
Vasile Dîncu: Közvita alá bocsátjuk a közigazgatás decentralizálására hivatott stratágiát
Vasiel Dîncu miniszterelnök-helyettes a román közszolgálati rádió egyik műsorában a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium programjáról és prioritásairól beszélt. A miniszterelnök-helyettes eltökélt szándéka megkezdeni az ország közigazgatásának decentralizálását és ezirányban a jövő héten nyilvános vitára bocsátja e decentralizálásra hivatott stratágiát. ”Az utóbbi 10-15 évben a decentralizálás terén történtek lépések, de még sok a tennivaló. Például, nagyon fontos Románia területi fejlesztésére hivatott stratégia, mivel a fejlődés szempontjából a megyék között nagy különbségek vannak és ezeket mielőbb meg kell szüntetnünk”, hangsúlyozta Vasile Dîncu. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.24)
A Korrupcióellenes Ügynökség számottevő eredményeket könyvelt el
Hoy Yee, az amerikai külügyminisztérium európai és ázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára méltatta az Országos Korrupcióellenes Ügynökség által elért eredményeket a korrupció elleni küzdelem folytatásában, főleg a román hivatalosságok sorában. Az Egyesült Államok az új román kormánytól a kooperációs területek számának növelését várja, kezdve gazdasági téren egészen a energiabiztonságig, nyilatkozta a román közszolgálati rádiónak Hoy Yee. „Az amerikai vállalatok, akárcsak a más vállalatok, nagyobb kiszámithatóságot igényelnek, illetve az üzleti feltételek stabilitását és következetességét. Az amerikai vállalatok tudni akarják, például, hogy az adók viszonylag nem módosulnak. Hasonlóan fontos számukra a jogi rendszer hatékony működése, ami a korrupció hatékony leküzdését is jelenti”, fűzte hozzá a az amerikai külügyminisztérium európai és ázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára. (RADOR HIRÜGYNÖKSÉG – 11.24)
Andrei Demeny